Tárgyalás – három a magyar igazság
Hannoverröl azt hiszem eleget meséltem legutóbb meg egyébként is lesz még rá alkalom böven. Térjünk inkább a tárgyra, mellyel rögtön a címben említett hazai bölcsesség kifejtésére is sor kerül. Jelentem:
Sikerült. Harmadszor is úgy fogok országot váltani, hogy egyik munkahelyröl megyek a másikra, szinte egy nap kihagyás nélkül! 🙂 Ráadásul mindezt úgy, hogy erre az állásra nem is jelentkeztem. 🙂
Az egész akkor kezdödött amikor MA elküldte az önéletrajzomat az összes humános és head hunter ismerösének. Az évek során összegyüjtött párat, valahogy mindig megtalálták öt ajánlatokkal a Xingen és LinkedInen. Az életrajzom mellé egy e-mail is dukált természetesen, melyben röviden elmagyarázta, hogy ö az oka annak, hogy állást keresek, valamint kérte, hogy legyenek szívesek és jutassák el az önéletrajzomat a németországi kollegáiknak.
Ezeken a kapcsolatokon keresztül jött aztán össze az elözö bejegyzésben már említett hamburgi interjú a Michael Page-el. A másik cég, akinek a németországi képviselete is válaszolt, a Cátenon volt. Ez is egy humános, head hunter cég, és a müncheni kolleganöjükkel több e-mailt is váltottunk, végül jelezte, hogy Hannoverben épp semmilyen állást nem tudnak nekem ajánlani. Egyik este aztán fáradtan ültem le a gép elé, hogy válaszoljak a legutóbbi levelére és valahogy nagyon nem akart összejönni a dolog. Sehogy se tetszettek a mondataim, valahogy úgy éreztem, hogy ennél sokkal többet tudnék adni magamból, de nem ment. Így arra jutottam, hogy az lesz a legegyszerübb, ha másnap felhívom öt és kényelmesen megbeszélünk mindent. Így is tettem, kellemesen elbeszélgettünk, meséltem neki, hogy mégis mik is az elképzeléseim a leendö állásomról, amikor egyszer csak elhallgatott egy kicsit, majd a következö kérdést tette fel: Humánmenedzsment nem érdekelne véletlenül? Ez után rajtam volt a hallgatás sora, majd pillanatnyi hezitálás után közöltem vele, hogy még sose csináltam, de ha ö úgy gondolja, hogy a profilomba vág, akkor végülis miért ne?
Erre ö egészen belelkesedett és gyorsan elmesélte, hogy a hamburgi irodájukban csak egy kolleganö dolgozik és ahogy nö a cég úgy lesz egyre több munkája és tulajdonképpen nem jönne rosszul neki egy kis segítség. Érdekel? Naná, hogy érdekelt! 🙂 A következö lépes az volt, hogy idöpontot egyeztessünk, mondtam neki, hogy még Madridban vagyok, de megyek Hannoverbe, tudunk találkozni. Itt jött számomra az újabb meglepetés, mert erre közölte, hogy ö is Madridban van úgyogy akar itt is megismerkedhetünk. Kiderült, hogy a cég spanyol, madridi központtal! Ö pedig innen dolgozik a német piacnak. Megbeszéltük tehát pár napon belülre a találkozót, ami egy nagyon kellemesre sikeredett. Inkább volt ismerkedös beszélgetés (persze az élterjazom átrágásával tüzdelve) mint egy interjú.
Az igazat megvallva amikor kijöttem még nem voltam teljesen meggyözödve arról, hogy tetszi-é ez nekem, de azért annyit mindenképp megért a dolog, hogy egyeztessünk egy hamburgi találkozóról az ottani kolleganövel. Közben beszéltem Anyuékkal, (neki elég komoly fenntartásai vannal a HR-rel kapcsolatban) aztán MA-val (ö tök lekes volt az elsö perctöl kezdve) és Babyékkal is és mind arra a következtetésre jutottunk, hogy a munkaközvetítés tulajdonképpen a HR legszebb része: nem kell törvényekbe mélyedni, nincsnek bonyolult szerzödések, nem kell elbocsájtásokkal bajlódni, stb. Helyette cégekkel tárgyal az ember, új jelentkezöket ismer meg, ahány cég annyi különféle piac és munkaforma. Tulajdonképpen nem más ez mint szolgáltatások értékesítése: Catenont a cégeknek, jelentkezöket a cégeknek, cégeket a jelentkezöknek. Az értékesítés pedig mindig is tetszett. 🙂
Hamburgból szintén jó érzéssel jöttem el, az ott dolgozó lány szimpatikus volt és van egy olyan érzésem, hogy hasonló a munkastílusunk is. A beszélgetések során többször hangot adtam azon aggályaimnak, hogy nekem nem sok fogalmam van a HR-röl, de mindannyiszor megnyugtattak, hogy minden megtanulható, nekik inkább a profilom a fontos: a szállodaiparban hozzászokik az ember ahhoz, hogy a lehetö legmagasabb színvonalon szolgálja ki a vendéget, értékesíti a különbözö szolgáltatásokat. Ezen kívül a nemzetközi tapasztalataim is nagyon tetszettek nekik, és folyamatosan hangsúlyozták, hogy ez a munka inkább személyiség függö, a többit hozzá lehet tanulni.
Számomre ebböl a szempontból az volt amúgy a legmegyözöbb, hogy a Chepnél – legnagyobb pozitív meglepetésemre – mindkét fönököm kapásból azt mondta, hogy nagyon hozzám illönek tartják az állást, és olyan kollegák is hasonló véleményen voltak, akikröl – akárcsak a fönökeimröl – tudom, hogy nem csak ezért mondják ez, hogy bókoljanak.
Így aztán már csak egy dolgo volt hátra: interjú az eddig megismert két hölgy fönökével. Erre ismét Madridban került sor múlt héten szerdán.
Ide már konkrét elképzelésekkel és javaslatokkal érkeztem. A kint töltött hetem nagy részét arra szenteltük MA-val, hogy megismerjük a Hamburg és Hannover közötti városkákat, falvakat azzal a céllal, hogy kiderítsük lehet-e nap mint nap valahonnan a környékröl Hamburgba járni. Nos, nem lehet. Illetve dehogynem lehet, vonat van, kocsi is lenne ugye, de elöbbi bárhonnan is néztük háztól házig kb 2 órás utat jelentene csak oda, ami összesen 4 óra naponta. Na azt én márpedig nem. Utóbbi, a kocsi pedig azért nem, mert Hamburgban a Cátenon iroda a belváros szívében található, ami igencsak sok parkolásra elköltött pénzre fordítható le. Ebböl az következett, hogy egyezségre kellett jutnunk. Az ajánlatom: heti pár nap Hannover, pár nap otthonról munka, amolyan home office jelleggel. A jelentkezökkel Hamburgban találkoznék, ha meg cégekhez kell kimenni akkor úgyis édes teljesen mindegy, hogy melyik városból indulok. Az adminisztratív része is nyugodtan végezhetö otthonról.
Így okoskodtam hát és úgy éreztem, hogy csak jól kell érvelnem ahhoz, hogy belemenjenek. Elvégre pont az a lényege a cég filozófiájának és munkamódszerének, hogy flexibilitással bárhol és bárhonnan képesek legyenek kielégíteni a “vevöik” igényeit.
Nos, azt kell hogy mondjam, hogy azt hiszem, jól adtam elö az érveimet, mert a fönök a végén bevallotta, hogy eleinte nem nagyon jött be neki a dolog, de minél inkább gondolkodik rajta annál megvalósíthatóbbnak tartja.
Én pedig minél jobban megismertem a céget annál jobban teteszett az ajánlatuk, így végül megegyeztünk abban, hogy akkor vágjunk bele. 🙂
Még aznap megkaptam az írásbeli ajánlatot, az elsö hat hónapot Madridban töltöm, utána pedig irány Németország, hannoveri bázissal. Jövö hét szerdán kezdek és valami azt súgja, hogy jó kezekbe fogok kerülni.
A fogadtatás egyenlöre fantasztikus: az egyik leendö kollegámtól a megegyezés másnapján kaptam egy kedves e-mailt Xingen: Isten hozott! A május közepi viszontlátásig! Hát nem édes?
Ma pedig felhívott az a lány akivel elöször beszéltem és ott lelkendezett a telefonba, hogy mennyire örü, hogy összejött a dolog és milyen jó már, hogy náluk fogok dolgozni. Amúgy meg adjam már meg neki a spanyol személyi számomat, mert akkor ö megprobál jövö szerdáig készíttetni nekem egy beléptetö kártyát, hogy ne kelljen hetekig mutogatnom a személyimet az épületbe való belépeskor. 🙂
MA egyébként annyit füzött még az egészhez, hogy neki már az elején is pozitív érzései voltak ezzel az állással kapcsolatban, és hogy ez lenne az, amit ö is szívesen csinálna ha nem azt csinálná amit. (Lehetett követni?)
Aztán elkezdett nagyon nevetni és bejelentette, hogy látom nem hittem neki, amikor azt mondta, hogy még a végén majdhogynem én fogok többet keresni mint ö, valamint lelkendezett, hogy milyen jó már, ha így haladunk majd ö kér GYES-t ha gyerekeink lesznek! 😀
Bevezetés–leginkább Hannoverröl, de rejtett utalások is vannak ám!
Több mint egy hónapja nem írtam, pedig voltak történések böven, söt annyi, hogy szinte követni se tudtam öket. Persze az is benne van a dologban, hogy szinte minden szabad percemet az Interneten töltöttem, ahol minden féle lehetetlen jelentkezési lapokat töltöttem ki, ahol még majdhogynem az óvodai ajánlásaimat is csatolnom kellett. Ha épp nem Interneten voltam, akkor e-mailt írtam, motivációs levelet szabtam az adott állásra, bizonyítványokat csatoltam, egyszóval minden lehetséges úton-módon állást kerestem Hannoverben. A múlt idejü fogalmazásnak megvan a maga oka, de erröl majd késöbb. 🙂
Apropó Hannover, ott is voltam, teljes 9 napra még Húsvétkor, de olyan mintha már évezredek óta lett volna, pedig csak két hét telt el mióta visszajöttem. De mint mondtam felpörögtek az események, így persze hogy soknak tünik.
MA ugye már április eleje óta kint van. Tetszik neki, úgy veszem észre, hogy élvezi is a kinti létet, dehát szeretjük mi Németországot, nem volt sok kétségünk egyébként se. A kollegái is nagyon szimpatikusak, volt alkalmam megismerni párat amig kint voltam, jó társaságba került. Az ö beszámolóit az érdeklödö olvasóközönzég itt tekintheti meg.
Voltam három állásinterjún is, kettön Hamburgban, egyen Hannover déli részén. Ez utóbbinál végül túl adminisztratívnak hangzott a munka, így nem sokkal azután hogy kijöttem már tudtam, hogy ez nekem nem jönne be. A két hamburgiból az egyik egy általános interjú volt a Michael Pagenél, de azt hiszem kölcsönösen nem voltunk szimpatikusak egymásnak a pasival. Anyu szerint pont a legrosszabb interjúztató kategória: 45 körüli férfi, aki láthatóan abban leli örömét, hogy lekicsinylöen kezeli az interjúalanyait és ledegradáló kédéseket tesz fel nekik. Mondjuk azután, hogy közöltem vele, hogy délután a kompetenciához megyek érzékelhetöen kedvesebb lett. Persze ez is volt a célom ezen információ elpöttyintésekor.
A kintlétem elsö napját még végig az önéletrajz küldözgetésnek szenteltem, hátha még hívnak úgy, hogy az ottlétem alatt el is tudjak menni, de ismét bebizonyosult, hogy a németek többsége az ilyen «ma megkaptam az önéletrajzát, tetszik, holnapra behívom» típusú hirtelen döntésekre nincs felkészülve. Pedig szinte mind visszaírt, hogy még zajlik a jelentkezési folyamat, ezért türelmemet kérik… Na mindegy, végülis biztos pont azért írtam a motivációs levelek végére, hogy épp eddig és eddig Hannoverben tartózkodom, hogy hosszabbnak tünjön a levél. 🙂
A többi napot – illetve azt a másfelet ami még úgy állt rendelkezésemre, hogy MA dolgozott -, a városban töltöttem, mászkáltam, nézelödtem, felfedeztem, fényképeztem, könyvesboltokban vesztem el. A helyi T-Mobilos fiúkkal is összehaverkodtam, mert két nap alatt háromszor jártam az üzletben a rosszul müködö internet stick miatt. 🙂
Megállapítottam viszont, hogy Hannover ha nem is Németország turisták által leglátogatottabb városa, azért egy nagyon kellemes, élhetö hely. Rettenetesen tetszik például, hogy mindenhol hatalmas terek vannak. Ettöl olyan szabadság érzete lesz az embernek. A másik dolog ami így elsöre megfogott az pedig a sok-sok biciklis. Moni – kollega-barátnö, Hannoverben élt éveken keresztül, ott is járt egyetemre – mondta már korábban is, hogy mindenki biciklivel jár, illetve ö például azért csinálja csak most a jogsiját, mert ott egyszerüen sose volt rá szüksége. Ettöl függetlenül azonban én nem képzeltem, hogy tényleg ilyen nagyon sokan járnak biciklivel. Mondjuk megkönnyíti a helyzetet, hogy Hannover egy lapos város és kivétel nélkül minden járda része a biciklisáv. Ja, kérem, így máshol is bicikliznék én! Anyuéknak viszont már most jeleztem, hogy ha elöször jönnek kocsival ha már majd én is kint leszek, akkor a biciklim velük utazik majd. És le is fogom festeni a pirosra, beszerzek rá elöre és hátulra kosarat, a kosarakba pedig varrok majd kivehetö, gumis szatyrot anyagból, ha a költözés után ismét a kezeim közé kaparintom a varrógépemet! 🙂 … Ja, hogy eltértem a témától picit?!?! Bocsi! 😀
A hosszú hétvégét a környék felfedezésével töltöttük, bejártunk jó pár közeli és nem is olyan közeli városkát, de ezekröl majd még úgyis írok, mert mindbe visszamegyünk majd még, ha máshogy nem hát a családdal. Címszavakban talán csak a két legfontosabbról: a Steinhuder Meerbe egyszerüen beleszerettünk, és az erösen megfontolandó házkeresési helyszínek listáján az elsök közé soroltuk a tavacskát, melynek partján már fürdött a nép a nyári melegre való tekintettel.
Hamelnbe pedig az unokaöcsiket visszük el mindeképp ha majd jönnek, még azt is kitaláltuk, hogy a kirándulás elöestéjén fogjuk nekik elmesélni a hamelni patkányfogó legendáját, hogy aztán másnap a kiránduláson mégjobban élvezzék a fötéri harangjátékot, ahol szinte életre kel a mese.
Most viszont most abbahagyom az írást, csigázom még egy kicsit az idetévedö olvasókat, mert fáradt és álmos vagyok. Sorry, de holnapig várnotok kell a folytatásra.
Jerconmir 