5400 km és ami azalatt történt 2.
Nizzánál hagytam abba az elöbbi bejegyzést, ahova elég kesön este érkeztünk meg, így a vársonézés a terveknek megfelelöen másnapra maradt. A reggelt a hosszú tengerpart végigsétálásával kezdtük, mert ennek a végében volt a szállodánk. Remek idö volt, a hannoveri meg a budapesti minuszok után élvezet volt kabát nélkül sétálni. Ki is élveztük a napsütést, a tengerparti sétényon reggeliztünk egy padon, majd a belváros felé vettük az irányt.
Az egyik téren közvetlenül a parti sétény mögötti utcák egyikén egy fantasztikus piacba botlottunk. Rögtön megoldódott a rejtély, hogy honnan jön mindenki szebbnél szebb virágokkal. Eleinte azt hittem, hogy ez biztos valami hagyomány, hogy december 31-én virágot vesznek, de a piac virágait elnézve szerintem mindenki csak elcsábult a sok szépség között. De nem csak virágok voltak ám, váltották egymást a tematikus standok: zöldségesek, tenger gyümölcseit árulók, olivabogyós és olajos pultok (nyamm), füszeresek (mintha csak egy arab bazárban lettünk volna), gyümölcsösök, édességes standok. Még szappant is árultak! Egy idö után aztán úgy mond magunkra is parancsoltunk, hogy most már aztán elég lesz, mert így semmit nem fogunk látni a város tóbbi részéböl. Célbavettük a hegytetöt és vele együtt a várromot és a kilátót.
A hegyet a jachtkikötö felöl támadtuk meg, és jó kis sportprogram volt felgyalogolni. A kilátóból aztán egyértelmüvé vált, hogy miért is Côte d’Azur a Côte d’Azur. Hihetetlen türkizkék tenger ameddig csak a szem ellát. A képet Nizza háztetöi teszik teljessé: a piros tetös belváros és a fehér külvárosi épületek. Itt is gyönyörködtünk egy jó darabig, majd a zsidó temetö felé, kacskaringózó lépcsösorokon és utcákon leereszkedtünk a városba.
Ebéd után egy pici üzletekkel teli részre keveredtünk be, ahol én legszívesebben egy egész napot is eltöltöttem volna – mondjuk üzletenként egyet… 🙂 Textilboltok, szappanüzletek, teaboltok, házi friss tésztát áruló üzletek, uff… maga a paradicsom! 😀
A városból már nem sok néznivaló maradt, elsétáltunk még az állomásra, majd keresztül vágtunk a karácsonyi vásáron, ahol még “havas” fenyöerdöt is felállítottak. Érdekes volt egyébént, hogy mennyire megteremtik maguknak a karácsonyi hangulatot itt is. Mindenhol müfenyök, díszek, mühó, (hühó… hahaha, de kis humoros hangulatban vagyok…) Mindez úgy, hogy a háttérben kéklik a tenger, söt még egy elvetemeült, bátor fürdözöt is láttunk délelött a strandon. Persze nem tudom mit csodálkozom ezen a valenciai narancsfák után, amiken karácsonykor a gyümölcsök mellett ott figyelnek az égösorok is. 🙂
Nizzát elhagyva Cannes felé vettük az irányt, itt töltöttük a délutánt és az estét. Maga a város nem egy nagy szám, kicsit csalódás is volt. Valahogy a filmfesztivál miatt valami különlegesebbet vár az ember. Tuljdonképpen egy hatalmas üdülöváros, tele apartman épületekkel és szállodákkal, meg persze a hosszú tengerparttal. Számomra viszont nem sok csábító van abban, hogy egy épületrengetegböl kivonuljak a tengerpartra és abból álljon a nyaralásom, hogy süttetem magam a tömegben, mert az tuti van nyáron. Persze, azért itt is látszik, hogy az ide járó közönség nem épp a legszegényebb rétegböl került ki, szóval lehet nekik csábító a hassüttetés. Söt, szinte elvárás is.
A legföbb látványosság persze a Fesztivál- és Kongresszusi Palota, ahol – mint azt a neve is mutatja – a fesztivál idején a legföbb események zajlanak. Miután jól körbejártuk és megcsináltuk a kötelezö fényképet a vörös szönyeggel borított lépcsösor elött, felsétáltunk a várhoz. Ide hangulatos kis utcák vezetnek fel, és szép kilátás nyílik a városra. Lefelé menet már erösen figyeltük az éttermeket, hogy hol is fogunk mi tudni vacsorázni így szilveszter estéjén. Már éppen láttuk magunkat a helyi Mc´Donaldsban vacsorázva, lévén, hogy a menü árak megfizethetetlen kategóriában voltak, amikor elhaladtunk egy pici étterem elött. Egy nö állt elötte, akiröl nekem elsöre egy kupis madamme ugrott be, és harsányan hadonászva mindenkinek az aktuális menüt magyarázta: ha kellett angolul, ha kellett franciául, ha kellett olaszul. “Németek? Oh, most ültettem le bent egy német párt, jöjjenek ehetnek mellettük!” A menü kimondottan olcsó volt, a hely hangulatosnak tünt, a Mekinél még mindig jobb alapon bementünk… és nem bántuk meg. Isteni finomat vacsoráztunk, és még jókat is derültünk a nön, aki harmadmagával vitte a pár négyzetméteres kis helyiséget, és mindenkit bemarketingolt aki csak egy pillanatra is megállt az étterem elött.
Vacsora után hosszú-hosszú séta következett, meg ücsörgések, meg kirakatnézések (itt se Tesco olcsómárkát árulnak az üzletekben) vártuk a tüzijátékot, a szállodába meg nem akartunk visszamenni, mert tudtuk, hogy akkor se tüzijáték se semmi nem lesz, max. alvás másnapig. 🙂 Végül kibírtuk, és megérte, mert tényleg szép volt, ahogy a tengerröl lötték fel a rakétákat, ritmusos, klassz zene is szólt alatta, szóval egész lelekesen vonultunk vissza a szállodába.
Január elseje ismét utazással telt, ezúttal egyhuzamban vezettünk egészen Valenciáig, ahol aztán a család és a pakolás vette át a föszerepet. Kirámoltuk a lenti lakásból a dobozainkat és az ott maradt cuccainkat és becentiztük öket a kocsiba. Szinte szó szerint, ugyanis tényleg semmi más nem fért már be. Azon röhögtünk, hogy a visszaúton majd a spanyoloknál azt hiszik mennek haza a marokkói bevándorlók, a franciáknál hogy az arabok teszik ugyanezt, míg a németeknél tuti török vendégmunkásoknak néznek majd minket a teli kocsi láttán. 🙂
Persze azért barátokkal is találkoztunk, söt MA esküvöi tanuvá lépett elö (Josevi kérte fel, aki az ö tanuja volt). Volt nagy családi “háromkirályokozás”, meg olyan meleg, hogy január 6-án MA növéréknél a teraszon ettük meg az apperitívet, és én speciel majd meg gyullattam a háromnegyeres ujjú ruhámban. Aztán visszajöttünk a minusz 12ºC-ba. Hát, mit ne mondjak… végülis a tél az azért tél, hogy hideg legyen… 🙂
Jerconmir 