Bölcsi

Június 2-a óta bölcsis nagylány lett Ángela. Az itteni szokások szerint szép lassan kezdtük a beszoktatást, illetve kezdte MA, mert az elmúlt két hónapban – kihasználva, hogy neki is jár gyereknevelési szabadság ö volt otthon a lyánnyal.
 
A hivatalos procedúra itt úgy zajlik, hogy elöször egy jó pár napig csak 1-1 órára viszik be a gyerekeket, azt is úgy, hogy a szülönek szigorúan ott kell maradnia, hogy a gyerek megszokja a környezetet. Ezt az idöt aztán szépen fokozatosan növelik, majd egy idö után a szülö akár már el is mehet kemény 10 percre, majd egyre több idöre. De nem ám messzire, mert ha a gyerköc elkezd sírni, akkor rögtön behívják a T. Szülöt, hogy nehogy traumát okozzanak a gyereknek azzal, hogy sír a bölcsiben. Ismét eltelik így egy pár nap, és minö csoda a gyerek már ottmaradhat ebédre, majd ha ez is müködik pár napig, akkor akár az alvást is kipróbálhatják. Az egész folyamat eltart kb. egy hónapig…
Mert ugye vigyázunk a gyerek lelki világára, nehogy már sérülöjön szegény azért, hogy bölcsibe vitték.

Nos ez az egész a mi esetünkben a következöképpen zajlott: Az elsö beszélgetésen én mondtam az ovónöknek , hogy Ángela hozzá van szokva, hogy nem mindig van velünk, mert ha én tanfolyamra megyek, akkor ö a nagyszülökkel marad, akiket jó ha két havonta egyszer lát pár napra, márpedig az ebben az életkorban ugye kb. annyi mintha semmi nem lenne. Tehát a gyerek hozzá van szokva, hogy nem mindig Anya vagy Apa van vele, eddig sose volt semmi gond, pedig nem szoktatjuk öt minden alkalommal a nagyikhoz és ennek ellenére nem vettük észre, hogy ez lelki törést okozna neki. (Ez utóbbit azért már nem tettem hozzá a bölcsiben.) A gondozónö is rögtön azt mondta, hogy elég nyugodt gyereknek látszik (jól látszik) szerinte se lesz gond.

Ennek fényében kezdték a Zapjával június 2-án a bölcsibe járást. Gond egy szál se, Ángela jól érezte magát, csak az volt a bibi, hogy a beszoktatást vezetö gondozónö épp beteg lett, és leginkább senki nem szoktatta be a gyereket, ráadásul az igazgatónö is szabin volt, szóval teljes volt a káosz. Aztán még azon a héten csütörtökön kiderült, hogy következö héten hétfön és kedden MA-nak el kell utaznia. Én ugye már dolgoztam, szóval jött a nagy kérdés: Mit csináljunk a lyánnyal? Meghánytuk-vetettük és az összes lehetséges megoldás közül arra jutottunk, hogy végülis ezért van a bölcsi. MA megkérdezte, mondták, hogy elég «pflegeleicht» (könnyen kezelhetö) a gyerek, próbáljuk ki, hogy pénteken már egész délelöttre ott marad, és ha minden ok, akkor hétfön és kedden már bevállalják (!) azt az 5-6 (!) órát amire szükségünk van. Persze pénteken semmi gond nem volt, szóval hétfön nyugodtan hagytuk öt ott. Minden rendben is volt, én 3-ra érte mentem, épp uzsonnázott a csoporttal, még meg is lepödött, hogy mit keresek én ott. 🙂
Oh, mondom, megy ez mint a karikacsapás, nem lesz itt gond.

Másnap MA szintén bevitte öt reggel 9-re, majd üzent, hogy minden ok, gyerek nagyon nyügös volt egész reggel, de már a bölcsiben ö meg a vonaton. Aztán 10:15 körül megszólalt a telefonom, a bölcsiböl hívott az egyik gondozónö, hogy a lányom egész délelött (= 9-töl 10-ig!) sírt, ezért legyek szives és 12-kor (!) vigyem öt haza, mert ezt nem lehet csinálni, hogy egy hét után csak így otthagyjuk öt ennyi idöre a bölcsiben. Egyébként most alszik.
Hát én úgy meglepödtem, hogy zavaromban rávágtam, hogy rendben, megpróbálom megoldani. Aztán nagy zavaromban gyorsan felhívtam MA-t is, aki szerencsére jobban esznél volt és mondta, hogy ne legyek hülye. Amikor aznap reggel otthagyta Ángelát akkor külön mondta, hogy nagyon nyügös, fáradt, hiányzik neki kb. 2 órányi alvás az ejszakából, szóval próbálják meg minél elöbb elaltatni és utána már minden rendben lesz. Ezek után persze visszahívtam a gondozó nöt, hogy álljon meg a menet, ha gyerekem épp alszik, akkor minden rendben van, majd akkor szóljon, ha akkor is sír és nyafog ha felébredt és ez esetben talán-talán érte megyek elöbb. Ebben maradtunk.
10 perc se telt bele és hívott az igazgatónö, hogy ö most jött vissza a szabadságáról és meglepödve tapasztalja, hogy Ángela össz-vissz egy hét beszoktatás után már második napja van egész napra a bölcsiben. Hát persze, hogy sír egész délelött! Ezt nem lehet csinálni, és egyébként is, az nem lehet, hogy egy gondozó egész nap öt hordozza kézben! (ekkor még csak kúszott, nem mászott és azt is csak módjával, amolyan «ha nagyon szükséges» üzemmódban adta elö). (Megjegyzem, három gondozó van egy 10 fös csoportban.)
Na, erre aztán nagyon bepipultam, szépen elmodtam neki is a fent már részletezetteket, hogy kérdeztük, nem volt gond, elözö nap se volt gond, álmos volt ma, ezt a gondozó is tudta, most alszik, már nem üvölt (amúgy sose üvölt), 1 óra sírás nem az egész délelöttöt jelenti,  stb. Meg amúgy azt is megemlítettem neki, hogy 6 óra még messze nem egész napos bölcsiben tartózkodás és hogy higgye el, ha meg tudtuk volna oldani máshogy, akkor nem ott lenne. Erre persze visszakozott, szerintem rájött, hogy túlparázták a dolgot, szépen bocsánatot kért és vele is abban maradtunk, hogy akkor hívnak újra, ha ébredés után is sír. Persze nem hívtak. Amikor értementem, már mosolyogva fogadott az a bizonyos gondozó nö, meg Ángela is. Kiderült, hogy 2 órát aludt egyhuzamban és hogy utána semmi gond nem volt. Az ebédet is remekül megette, szóval minden szuper. Mondtam neki, hogy igen, az a bizonyos 2 óra alvás hiányzott neki. Erre már nem válaszolt. Talán jobb is.

Nos ilyen kalandok után apja és lánya elutaztak egy hétre Valenciába. Ott amúgy ismét volt két olyan nap is, amikor MA-nak dolga volt, így Ángela csak a nagyszüleivel volt és érdekes, hogy akkor se volt semmi gond. Aztán amikor visszajöttek, a bölcsiben közölték, hogy miután egy teljes hét kimaradt, szeretnék ha elöröl kezdenénk a beszoktatást… Végülis MA otthon van, szóval gondoltuk ám legyen. Ismét szépen lassan kezdtük, aztán amikor MA-nak már csak két hete maradt az otthonlétböl, akkor szóltunk, hogy szeretnénk, ha abban a két hétben már a normál 8 órákat töltené Ángela a bölcsiben. Válaszul elhúzták a szájukat és mondták, hogy jó, hát akkor holnap már maradjon ott aludni is és akkor a hét második felében már megpróbálhatjuk akár a 8 óra ottlétet is.

Ja, amúgy ez a kisváros egyik legnevesebb bölcsije, mert itt állítólag fejlesztik is a gyerekeket és meg kell, hogy mondjam, hogy tényleg ezerszer bizalomgerjesztöbb mint a másik ahol jártam, ahol egy olyan – remélem takarító – nö nyitott ajtót, aki akkor szedte ki a füldugót a füléböl amikor elkezdtem beszélni hozzá… Itt cserébe van hatalmas, füves udvar, erdö, aminek egy pici darabja a kertbe is benyúlik, saját játszótér, stb. Hogy mennyire fejlesztik öket meg mennyire nem, azt sajnos nem igazán tudom megítélni… Csak azt tudom, hogy Ángela eddig egész ügyesen próbált megtanulni egyedül kanállal enni, ráadásul ö akarta elvenni tölem a kanalat, mert ugye neki persze mindent úgy kell csinálni mint a nagyoknak. 🙂 Most viszont, amióta naponta többször is a bölcsiben eszik elkezdett kézzel turkálni a kajában, ami gyümölcs esetében nem olyan vészes, de mondjuk egy spenótnál nem kimondottan vicces. Persze, ugye a bölcsiben szinte mindent ehetnek kézzel…

A legfontosabb viszont azt hiszem mégis az, hogy láthatóan jól érzi magát a bölcsiben, mást meg mit is kívánhatnánk, nem? 🙂