Ketteske

Még mához pont egy hónap, de max 6 hét és négyen leszünk…

Ha az elöérzetem nem csal, akkor még hamarabb is, dehát sose lehet tudni, ezt ugye nem én döntöm el. A lányzó, merthogy huga lesz Ángelának, szóval a lányzó akárcsak növére nagyon hozzánk szeretett volna jönni, mi meg örömmel fogadtuk.

A munkahelyemen már kevésbé repdestek a hír hallatán, bár ez várható volt ugye, alig hogy visszamentem dolgozni, fél évre rá már megint itthon vagyok. Én ráadásul az elsö munkanapomon kezdtem el sejteni, hogy ismét úton van valaki hozzánk. A fönököm reakciója meg egy szimpla kérdés volt: “Nincs TV-jük otthon?” 😀 Persze örültek azért ök is, én meg annak örülök, hogy ismét itthon lehetek. Jól esik már pihenni és lazábbra venni a dolgokat.

Érdekes, hogy nagyon hasonló és sok mindenben mégis más ez a terhesség mint az elsö volt. Hasonló, mert az elején ugyanúgy nem voltak rosszulléteim, vagy émelygéseim. Csak a hirtelen jövö éhségrohamok, de kívánós most se voltam.

Fáradtnak viszont sokkal fáradtabb vagyok mint Ángelával voltam. Bár azt hiszem ez érthetö, hisz vele a munka után tudtam pihenni, míg most kezdödik a második müszak, a játék, a fürdetés és egészen este kb. Fél kilencig amig ágyba nem kerül nem nagyon van megállás. Ráadásul most MA is rengeteget utazik. Biztos vagyok benne, hogy ha Anyu meg anyósom nem jöttek volna ki hosszabb idöre, akkor már régen kiírt volna az orvos.

Erre még rátett egy lapáttal, hogy beteg is voltam, méghozzá a 4. hónapban kerek négy hétig. Az elsö hétre ki is írt a háziorvos, mondjuk nem is nagyon tudtam volna túl messszire menni az ágytól. Még jó, hogy MA akkor még kevesebbet utazott mint most, így Ángela jól el volt látva. Egy hét után visszamentem ugyan dolgozni, de nem sokat javult a helyzet, majd a harmadik héten visszamentem a dokihoz. Mert rendben van, hogy terhesen nem kapkodunk be rögtön gyógyszereket, de nem tudom mi a jobb: pár napig valami bogyót szedni vagy hetekig baktériumokkal teli szervezettel létezni. Szerencsére osztotta az álláspontomat és adott antibiotikumot, amivel aztán a negyedik hét végére jobban lettem.

A másik lerobbanás karácsony elött két héttel volt – ez lett volna az utolsó hét amikor még dolgoztam. Aztán mégse, mert szerintem Ángela hazahozott valami gyomros vírust, amit egymásnak átadva mindhárman WC-re jártunk.
A pozitívum ebben a két lerobbanásban annyi, hogy jelen állás szerint össz-vissz 6 kg plussz van rajtam a terhesség eleje óta, ami így a 9. hónap elején tulajdonképpen semmi. 🙂

Szintén egy érdekes különbség a két terhesség között, hogy most sokkal kevesebb figyelmet fordítottunk magára a terhességre. Ángelával még hetente követtük, hogy mekkora most, hol tart a fejlödésben. Emlékszem, hogy az elején is nekem folyamatosan ott volt a fejemben, hogy terhes vagyok. Ehhez képest most napjában párszor szinte ráeszméltem, hogy ja, tényleg megint terhes vagyok! Szinte tudatosan kellett emlékeztetnem magam rá. Nagy néha ránéztünk az aktuális fejlödési szakaszra, de ennyi.

Mondjuk, szerintem ez azért normális is akkor amikor van már egy gyereke az embernek, mert az ugye eltereli az ember figyelmét az kis úton levöröl. Nincs annyi idö azon rágódni, hogy milyen lesz, hogy lesz, stb.

Bezzeg mostanában ha akarnám se tudnám már elfelejteni, hogy valaki növekszik a hasamban. Egyrészt a hasam mérete másrészt a benne levö mozgásigénye miatt. Ángela is mocorgott, de nem emlékszem rá, hogy ekkorákat rúgott volna. Pláne nem mindig ugyanoda… Szerinem a hasam bal oldalán felül belülröl már tuti van egy nagy kék folt, pedig mindig mondom neki, hogy ott nem fog tudni kijönni, bármennyire is erölködik. Úgy tünik még nem sikerült meggyözöm öt, mert nem adja fel. Szabályos dudorok keletkeznek a hasamon amikor beindul a drága. 🙂

Most már csak azért kell szurkolni, hogy MA is itthon legyen, de legalábbis vissza tudjon érni idöben, amikor a kisasszony úgy dönt, hogy itt az idö. Persze ez is imét egy olyan faktor, ami nem tölünk függ, meglátjuk ugyanannyira sietös lesz-e neki is mint a növérének volt 19 hónappal ezelött…